Mi egy olyan család vagyunk, ahol kb. októbertől márciusig tart a síszezon, na nem azért mert egyfolytában síelünk – jó is lenne – hanem mert szinte minden hétvégére jut egy síverseny a TV-ben, ami nálunk a téli hétvégéknek legalább annyira része, mint egy jó forró kakaó. Nem ülünk a TV előtt egész délelőtt, de ha jönnek a „nagyok”, akkor nézzük, drukkolunk, és hitetlenkedünk, hogy hogy bírják ezt a tempót. Van annak egy hangulata, aki szereti a síelést, biztosan tudja, miről beszélek. Ismerjük a legjobbakat, az utóbbi 10-15 év nagyágyúinak nevét bármikor felismerném egy vetélkedőben: Aksel Lund Svindal, Bode Miller, Ted Ligety vagy épp Hermann Maier része a téli hétvégéinknek. Nem tudok időeredményeket és világkupa győzelmeket felsorolni, de ismerem őket, tudom, mit csinálnak:)
Így amikor nemrég találkozhattam Marcel Hirscherrel, a világ jelenlegi egyik legjobb, ha nem A legjobb alpesi síelőjével, akkor azért eléggé boldog voltam. Egy Salzburg melletti kis alpesi faluból, Annaberg-Lungötz-ből származik, és ott szervezett egy túrát július végén, amire én is meghívást kaptam egy salzburgi hétvégével kiegészítve. Salzburg az egyik kedvenc városom, úgyhogy már jól indult a dolog, ráadásul gyönyörű idő is volt aznap, így nagy lelkesedéssel indultam útnak.
A Stuhlalm nevű házikóhoz másztunk fel, ahol Hirscher is rengeteg időt töltött gyerekkorában (is) – akkor ugyanis a szüleié volt ez a kis alpesi kuckó. A túra után várt minket a Brettljause, amit magyarul azt hiszem, paraszttálnak nevezhetünk. Sajtok, sonkák, kolbász, zöldségek és hozzá egy kis köménymagos kenyér volt a nagy tálon. Leöblítettük egy kis almdudlerrel, majd pedig következett a császármorzsa, ami gyakorlatilag életem legjobb császármorzsája volt. Fahéjas almakompóttal kínálták, és hát egyszerűen hibátlan volt.
Így készült:
Közben persze beszélgethettünk is Marcel Hirscherrel, aki egy nagyon barátságos, szerény, kedves ember, olyan, mint a „szomszéd fiú”, csak éppen ő nem a szomszéd fiú, hanem az egyik legjobb síelő a világon. Itt nőtt fel egyébként Annabergben, ahol a szülei egy sísuliban oktatók. Mint az alpesi gyerekek többsége, ő is a sípályákon töltötte a téli délutánokat, és ha már olyan jól ment neki a síelés, elindult versenyeken is. És ha már elindult a versenyeken, akkor többségüket meg is nyerte, így egyre intenzívebben és többet edzett és versenyzett, míg végül 2012-ben megnyerte az összetett világkupát.
Ahogy mondta, már az a győzelem messze meghaladta mindazt, amiről valaha álmodozott, de a sikerszériája tovább folytatódott: még négyszer sikerült győznie, ami még soha senki másnak nem sikerült: ő az első férfi alpesi síelő, aki zsinórban 5 összetett világkupa győzelmet szerzett. És még mindig csak 27 éves. A szezon utáni pihenésnek vége, most kezdi a felkészülést a szezonra, szeptember vége felé már hó is lesz, így élesben is megkezdődhet az edzés. Azt mondja, ha most abbahagyná, akkor is maximálisan elégedett lenne, de persze még nem hagyja abba, szeret síelni, jól érzi magát, szereti azt a közeget, úgyhogy amíg jól esik neki, folytatja.
Hogy milyen jó fej volt Marcel Hirscher, arról még fogok mesélni, és arról, hogy mi-mindent láttam Salzburgban szintén, de most azzal zárnám a kis beszámolómat, hogy elmondjam: ha tehetitek, menjetek el egyszer (vagy többször) Ausztriába nyáron (is). Annyira szép, olyan gyönyörűek a hegyek, hogy egyszerűen nem lehet betelni vele. Ezek a kis alpesi falvak tényleg olyanok, mint a képeslapok. Csodás hegyek, egy hütte, fantasztikus panoráma és tehenek, tehenek és tehenek. Mintha direkt rakták volna őket oda, hogy tényleg olyan legyen, ahogy azt a lila tehenes képekről, videókból elképzeljük, pedig nem díszlet, higgyétek el. Menjetek el, nézzétek meg a saját szemetekkel is!
