Így írtam fel magamnak, úgyhogy ez a hivatalos neve. Azért spéci, mert a narancs most kivételesen nem úgy van benne, hogy a héja van lereszelve, és/vagy a leve belefacsarva, hanem, most figyelj, le van fagyasztva és úgy ahogy van, az egész le van reszelve. Hogy miért? Hát mert így szól a recept. Hogy milyen recept? Ne kérdezzétek. Szégyenszemre nem találom az eredetit, ahol találtam, pedig valahova el van mentve. Szóval nem az én ötletem, de nagyon jó kis süti lett, úgyhogy íme. Hasonlít egyébként a klasszik, puncsos ízvilágra.
Hozzávalók (18 x 24 cm-es formához – de lehet nagyobb is a forma, csak akkor laposabb lesz a süti. nem biztos, hogy baj):
A tésztához:
3 db tojás
15 dkg cukor
1,5 dl tej
5 ek olaj
20 dkg liszt
1 cs sütőpor
A narancsos réteghez:
1 narancs alapos mosás után lefagyasztva
2 ek baracklekvár (vagy narancslekvár)
10 dkg cukor (legközelebb csak 5 dkg-ot teszek bele)
1,5 dl víz
étcsoki
1. A tésztához a tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, az olajat, majd a lisztet és a sütőport és simára keverjük.
2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy sütőformát, beleöntjük a masszát és kb 20 percig sütjük (tűpróbával teszteljük, az a jó, ha már nem ragad rá a tészta a tűre).
3. Félretesszük, míg teljesen kihűl.
4. Kis lábasban felforraljuk a cukrot, a vízet és a baracklekvárt, majd lehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihűlni.
5. Ha kihűlt a tészta, akkor a széleit levágjuk, úgy, hogy kb 2/3-a maradjon meg egyben. Tehát 1/3-át levagdossuk és egy tálban szétmorzsoljuk.
6. Ha kihűlt a szirup is, akkor elővesszük a fagyasztóból a narancsot és belereszeljük az egészet a szirupba, elkeverjük, majd mindezt a szétmorzsolt tésztára öntjük és elkeverjük.
7. Az így kapott narancsos masszát az egyben meghagyott tésztára egyengetjük és szépen elsimítjuk.
8. Étcsokit olvasztunk és azzal locsoljuk meg a tetejét, majd hideg helyen megvárjuk, míg a csoki megdermed.
Hogyan, mivel reszeled le a fagyott narancsot? Darálóba teszed? Mert reszelővel szerintem nagyon sokáig tarthat, meg a kezem is lefagyna, nem?
Szia!Nagyon buta kérdés, de héjastól kell lefagyasztani? Bocsi 🙂
Elkészítettem és húúú aztamindenit! Nem gondoltam, hogy ilyen finom lesz! Köszi a receptet! „Névtelen!” -bár nem nekem jött a kérdés- én úgy csináltam, hogy levágtam mindkét végét a narancsnak, héjastól fagyasztottam le és úgy reszeltem le. Üdv, Eszti
Szeretném megkérdezni a 18×23 sütiből elveszünk 1/3-ot a maradékból hány szelet süti lesz??
igen, héjastól kell lefagyasztani. sima sajtreszelővel reszeltem, amivel máskor is szoktam. egy dupla papírtörlővel fogtam meg, így nem fagyott le a kezem:) de közben picit pihentem, hogy tényleg ne fagyjak meg. eszti, köszi a visszacsatolást, örülök, hogy ennyire ízlett. hm, hogy hány szelet lesz? hát mivel elég magas, ezért kis kockákat érdemes vágni, nem is tudom, 15-20 kis kocka szerintem kijön.
Szia! Megcsináltam ezt a sütit, és nagyon finom lett! babás vendégségbe vittem, és mindenkinek nagyon ízlett! Nem túl tömény, puha, nem is nagyon édes, nehéz abbahagyni 🙂 Köszi a receptet! Bori
Bori, nagyon örülök, köszi a visszajelzést!!
Ez egyszerűen tökéletes!!! Köszi! Nagyon finom süti. Vendégségbe vittem, társasjáték estre. Percek alatt befalták. Volt, aki szaloncukorhoz hasonlította, bár szerintem köze sincs hozzá. Azért a fagyott narancsreszelést megszenvedtem:D Mondjuk nálam a narancsos massza nem lett ennyire narancssárga, vajon miért? Ötlet?
Köszi szépen Nóra, nagyon örülök a sikerének. Hát, csak a narancsra tudok gondolni, hogy attól függ, mennyire erős a színe, hogy éppen az adott narancs milyen. Volt már, hogy én is „halványabb” narancsot használtam más sütihez és alig volt színe. Ez a tippem.:)
Na akkor most már elmondhatom, hogy én is elkészítettem, bár mivel rendeléses tortába ment, végül nem mertem a fehér szőrös részt beletenni. Nagyon ízlett a kis legokocka mindenkinek :)Magamhoz is leírtam, (még tuti fogom használni), de forrásként megjelöltelek :)Köszönöm! 🙂
örülök, hogy jó lett. köszi!
Megcsináltam én is anno. Nekünk nem igazán jött be, elég snassznak nézett ki a recept és az íze se sokban tért el :/Tamás
🙂 snassz recept?:) hát akkor miért fogtál hozzá? tény, hogy hagyományosabb süti, nincs benne semmi 2012-es turpisság, az igaz, de finomnak szerintem finom. de hát ez meg ízlés dolga. van az úgy, hogy másnak meg nem ízlik. sajnálom.
Szerintem unalomból, de ha most csinálnám meg ezt, akkor az olaj helyett vajat használnék. A krémbe nem raknék baracklekvárt, hanem valami vanillia pudinggal helyettesíteném, kevés tejjel megfőzném és mascarponeval hígítanám. Lehet meg is csinálom a héten :)Tamás
🙂 a vaníliapuding nálam nem jön szóba, de az a lényeg, hogy úgy alakítsd, hogy nektek jó legyen. örülök, hogy annyira azért mégsem volt rossz!!
Nálunk nagy kedvenc, Jaffa-szelet a neve. A hozzávalók picit eltérnek (4 tojás, 20-20 evőkanál liszt, tej, cukor, olaj, 1 tasak sütőpor, és a sütő nagyságú tepsiben sütöm, azzal, hogy a tésztát hosszában félbevágom, és belemorzsolom a töltelékbe), de lényegében ugyanaz. Tapasztalatból két tippet szeretnék megosztani: a narancsot az alapos síkálás után megmosom, négybe, majd mindegyik szeletet még félbevágom, és így fagyasztom le. A fagyasztott narancsdarabokat azután botmixerrel aprítom, így nem fagy le a kezem, közben öntögetem hozzá a kész – langyos – szirupot (víz-cukor-lekvár). Majd mielőtt rákenem a tölteléket a lapra, vékonyan megkenem sárgabaracklekvárral, mert így jobban odatapad a töltelék.
Valami mennyei finom ez a süti! Én úgy reszeltem le a narancsot, hogy a téli kesztyűmre ráhúztam egy gumikesztyűt 😉
Úristen, úristen, úristen! Ez annyira finom, hogy amikor beleharaptam elfelejtettem pislogni! UPDATE: Otthon árválkodott egy Meyer citrom a kosárban, azzal is elkészítettem. Feltétlenül próbáld ki, mennyei! Zsuzsi