Újabb táblás csoki, a Boci azonos nevű csokijának utánzata. Elég könnyű volt reprodukálni. És elég könnyű volt 10-12 éve felszedni pár plusz dekát a heti kb. (minimum) 1 tábla sárgabarackos-kekszes csokitól, amit olyan szívesen majszolgattam érettségi környékén…Tesi órán meg mindig csak a hülye medicinlabdát dobáltuk, attól slankabb még senki nem lett. Hát így. (Na jó, azért ne úgy képzeljetek, hogy az egyetemre meg már csak begurultam:)
Hozzávalók:
10 dkg tejcsoki
4-5 db aszalt sárgabarack
3-4 db háztartási keksz
1. Az aszalt sárgabarackot aprítógépben felaprítjuk, a kekszet késsel apróra vágjuk (darálni nem érdemes, kell, hogy darabos maradjon).
2. A tejcsoki 2/3-át kis lábasban kicsi lángon, folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről és beletördeljük a maradék csokit és addig kevergetjük, míg az is teljesen megolvad.
3. Gyorsan hozzákeverjük a csokihoz a felaprított aszalt sárgabarackot és kekszet és formába öntjük. Hűtőben megdermesztjük és kész is.
A csokitábla forma továbbra is innen származik.
Nagyon bosszant, hogy ez nekem nem jutott eszembe :-DDImádom!
Ezt én is nagyon szerettem…klassz ötlet!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Hirtelen felindulásból rendeltem formát… :DNagyon jó ötlet!
Milyen formával lehet helyettesítenia táblacsokisat??…
Milyen formával lehet helyettesíteni a táblacsokisat??…
bonbon formával lehet próbálkozni, bár ott túl pici a forma, hogy jól érvényesüljön a töltelék, de meg lehet próbálni. más ötletem nem nagyon van.