Túró rudi krém (hab)

0

Hirtelen felindulásból elkövetett édesség volt egyik este akut túró rudi hiány orvoslására és mivel korábbi, felnőtt tesóihoz hasonló sikere volt, azóta már kétszer ismételtünk. Ti meg kértétek a receptet, hát akkor íme.

Hozzávalók:
25 dkg túró
3 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
2 dl hideg tejszín

étcsoki

1. A túrót, a porcukrot és a citrom reszelt héját alaposan elkeverjük. Adhatunk hozzá 1-2 evőkanálnyi tejszínt is.
2. A tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a túrós keveréket és elkeverjük – lehetőleg úgy, hogy a hab ne nagyon törjön össze.
3. Étcsokit olvasztunk egy kis lábasban, ha kész, lehúzzuk a tűzről. Ha nincs kedvünk olvasztgatni, akkor apróra vágjuk, vagy lereszeljük az étcsokit, akkor is majdnem ugyanolyan jó lesz.
4. A habot/krémet kis poharakba adagoljuk, úgy, hogy mondjuk belerakunk 1-2 evőkanálnyi krémet, aztán meglocsoljuk a csokival, aztán megint 1-2 kanál krém, aztán megint csoki. A legtetején is csokival zárjuk a sort és rövid időre hűtőbe tesszük. (De akár azonnal is kanalazhatjuk, olvasztott csokival is ugyanolyan jó lesz, mint a dermedt csokival.)

Előző cikkMeggyes-kekszes-mogyorós pohárkrém
Következő cikkSárgabarackos-kekszes Doki-csoki

1 hozzászólás

  1. A hétvégén mi is TR-hiányban szenvedtünk, én nagyjából hasonló krémet kevertem, csak a tejszínes túróba kevertem zselatinfixet, tálba tettem a túrót,a tetejét leöntöttem csokival, aztán 1 órát töltött a hűtőben és szépen lehetett vágni is. De legközelebb ezt választom, annyira kis mutatós a poharakban! 🙂