Karfiolkrémleves sajtdarabokkal

Haha, ma felfedeztem valamit, ami tuti, hogy felkerül, a „TILT” (‘things i love thursday’, azaz a velém történt jó dolgok) listámra, amit szihésebben gyengébb napokon aztán sóhajtozva lapozgathatok. Eddig ha valakinek a blogját olvastam, akkor az az izé, ami sokaknál van oldalt és azt mutatja, hogy ki honnan érkezett a blogra és melyik városból, akkor mindig én is Budapest, Magyarország látogató voltam… Haha, de most meg már nem! Hanem azt írja ki, hogy Balatonfüred, Veszprém….Hát ez milyen jó már, gyerekeeeeek?!! Nade, hogy valami tartalmat is szolgáltassak, ha már ilyen örömködős hangulatban vagyok, íme egy egészen príma krémleves, ami nem kis elismerés szerény személyemtől, merthogy 1. nem annyira vagyok leveses, 2. ha meg leves, akkor legkevésbé krémleveses. A mélypont a narancsos sárgarépa krémleves volt, amitől csak kamilláztunk körbe körbe, hogy hogy lehet ilyen vacakot főzni.. de komolyan, borzalom. Én még olyan rossz levest életemben nem ettem… Ámde cserébe, valami furcsa oknál fogva kezdem megszeretni őket. Szerintem megtaláltam a válogatós kis lelkemhez vezető kanyargós útvesztőben a legrövidebb utat, ami a „szavak, amik nem tetszenek, nem szeretek, utálok” listáján minden bizonnyal helyezéssel zárna, ezért csak halkan mondom: levesbetét. Ami ha sajt, ha sajtos baguette, vagy bacon, akkor nagy baj már nem lehet, én azt a krémlevest megeszem. (egyáltalán az ilyen extrákat levesbetétnek hívjuk? vagy nem is?)

Itt ezúttal nagyrészt sajtot ettünk hozzá, bacon csak cameo-szerepben tűnt fel, de így is jó lett nagyon. Tudtam volna tolni pár napig, ha lett volna annyi.