Na igen, nem úgy édes, hogy van rajta pár ananász és akkor onnantól kezdve hawaii és édes és jaj. Ez úgy édes, hogy a tésztája is édes egy picit és minden más is az: a feltét paradicsomszósz helyett nutella, rajta pedig friss nyári gyümölcsök vannak. A sajt helyett lehetne rajta reszelt fehér csoki, de én ezt második nekifutásra már elhagytam, teljesen felesleges volt. Apropó második nekifutás: volt egy első próbálkozásom, amikor az ötletadó receptet követtem és úgy ahogy volt, nutellával és gyümölcsökkel együtt betoltam a sütőbe, de normál sütőben az a megoldás nem volt jó (pizzakövön, vagy grillen lehet, hogy jobban sikerült volna), a gyümölcs ugyanis teljesen összeesett, ráncos és csúnya lett. Ezért aztán másodszorra már csak a nutellával megkent tésztát sütöttem meg és utólag szórtam rá a gyümölcsöket. Így szép is, finom is, úgyhogy íme a recept:
Hozzávalók 4 db kisebb pizzához:
Pizzatészta:
fél kg liszt
1 csomag szárított élesztő (7 grammos)
2 evőkanál cukor
1 csipet só
3 dl langyos víz
3 evőkanál olívaolaj
A tetejére:
nutella
piros bogyós gyümölcsök (málna, áfonya, szeder, ribizli)
menta/citromfű levelek díszítésnek:)
1. A tészta alapanyagait egy tálba öntjük és összegyúrjuk, simára dagasztjuk. Letakarjuk és meleg helyen legalább 1 órán át kelesztjük.
2. Ha megkelt a tészta, előmelegítjük a sütőt 220 fokra és előkészítünk egy tepsit. Olívaolajjal vékonyan megkenjük a tepsit. A pizzatésztát lisztezett gyúródeszkán vékonyra nyújtjuk (nekem ez most vastag tésztás lett, de vékony tésztával is tökéletes) és a kiolajozott tepsire helyezzük.
3. Megkenjük a tésztát a nutellával és sütőbe toljuk kb. 10 percre (vagy amikor láthatóan megsült a tészta), majd kivesszük a sütőből és pár perc elteltével megszórjuk a megmosott, lecsepegtetett gyümölcsökkel. Még langyosan tálaljuk!! De komolyan, langyosan a legjobb!!
Ha érdekelnek kipróbált receptjeim, akkor érdemes benézni a facebook oldalam-ra is.
és ilyen az, amikor nem jó:)
Az ihlet Donal Skehan oldaláról jött.