Mogyoróvajas-narancsos csokikrémes bonbon

0
A második BB-tortánál használt narancsos csokikrém adta az ötletet ehhez a bonbonhoz, illetve a mogyoróvajas csokigolyók, ahol nagyon jól szerepelt a narancs-mogyoróvaj-csoki hármas. Hát így lett ez a bonbon. A képen úgy tűnik, hogy csak hangyányi mogyoróvaj van benne, de az csak véletlen. A látszat csal, igazából kb fele-fele a töltelék. 
És egy Facebookos off kérdés: Miért nem látszanak a Puffin oldalára kirakott posztjaim a falamon és mások falán? Mit kell beállítanom? Köszi. Helyesbítek, van, ami megjelenik a falamon (pl. egy linket tartalmazó poszt), és van, ami meg egyáltalán nem (pl. egy kép, amit a puffin falára töltöttem fel.)

Hozzávalók a narancsos csokikrémhez:
30 g étcsoki
30 g tejszín
fél narancs reszelt héja

Mogyoróvaj

Étcsoki

A narancsos csokikrémhez a hozzávalókat egy kislábasba mérjük és közepes lángon összeolvasztjuk, majd félretesszük kicsit hűlni.

1. Az étcsoki 2/3-át kis lábasban kis lángon folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és hozzáadjuk a maradék csokit és addig kevergetjük, míg teljesen felolvad ez az utólag hozzáadott csoki is.
2. Ha elolvadt teljesen, akkor egy pici kiskanállal csokit csorgatunk a szilikon bonbonforma mélyedéseibe és egyenletesen kikenjük az oldalait és az alját, majd kicsit megütögetjük és ha mindenhol szépen megfogta a csoki, akkor hűtőbe rakjuk, hogy megdermedjen.
3. Ha megdermedt, akkor elővesszük a hűtőből a kikent bonbonformát. Itt vagy az van, hogy biztosra megyünk és még egy réteg csokit ráviszünk, akkor utána léc megint a hűtőbe, míg ez az új réteg is megdermed. Ha viszont úgy érezzük, hogy minden ok, akkor megyünk tovább, megtöltjük: mogyoróvajat kanalazunk a mélyedésekbe, rá pedig narancsos csokikrémet és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Ha megdermedt, kivesszük a hűtőből és lezárjuk a bonbont: olvasztott csokit csorgatunk rá és a felesleget a bonbonközökből eltávolítjuk. Ha lezártuk csokival, akkor még egy kis időre hűtőbe tesszük és ha megdermedt, akkor kinyomkodjuk a szilikon formából a kész bonbonokat.

Előző cikkFahéjas keksz
Következő cikkTúró guru – vagyis karamelles mogyorós tejcsokis túró rudi krém

1 hozzászólás

  1. A Facebook biztos sok mindenre kiváló, de nekem többek közt ezért lett belőle elegem: hol látszott a működésem, hol nem, semmivel nem lehetett összefüggésbe hozni a megjelenést, ember legyen a talpán,aki ezeken el tud igazodni…Inkább bosszantó, mint hasznos.Zsófi