Vakondtúrás torta

0

Na ez is megvan végre. Biztos, hogy már vagy 2 éve szerepel az elkészítendő kaják címet viselő listámon. Legelőször 2003 szeptemberében csináltam vakondtúrás-tortát, Laci szülinapjára, rendesen porból, dobozból. Tisztán emlékszem rá, 4-5 nappal a torta után költöztünk ki Hollandiába – nem mintha a torta tehetett volna róla, hogy kiköltöztünk – és akkor indult a magyar TV-ben a Gilmore girls. Hogy miért pont erre emlékszem, arról fogalmam sincs, de ezt a banános-kakaós sütit már akkor is imádtuk. Most is. De azért így csak jobb, házilag, nem porból, nem dobozból. Akár az ünnepekre is el lehet menteni, mert jól néz ki, előre elkészíthető és nem mellesleg finom is.

Piskóta:
5 tojás
80 g kristálycukor
1 dl étolaj
100 g finomliszt
40 g kakaópor
1 cs sütőpor

Töltelék:
2 cs habfixáló
2 ek porcukor
0,5 l habtejszín

100 g étcsoki apróra vágva
3 db banán
2 ek citromlé

1. Előmelegítjük a sütőt 180-200 fokra és előkészítünk egy kb. 24  cm átmérőjű tortaformát. Ha nem szilikon, akkor sütőpapírral béleljük ki, ha szilikon, akkor semmi teendőnk.
2. Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk az olajat is, majd a lisztet, kakaóport és sütőport is, valamint a kemény habbá vert fehérjét is, lehetőleg úgy, hogy ne törjön nagyon össze a hab. A tésztát a tortaformába öntjük és kb 20-25 percig sütjük. (Tűpróbával teszteljük, ha kell, picit tovább sütjük.) Ha kész, félretesszük, míg teljesen kihűl.
3. Ha kihűlt, akkor kiskanállal kikaparjuk a belsejét úgy, hogy hagyunk egy kb 2 cm-es peremet a köralakú piskóta szélén, és az alján is annyit, hogy ne lyukadjon át a tészta.  A kikapart tésztát kézzel durvára morzsoljuk és félretesszük. (Jó sötétben, ráadásul telefonnal készített fáziskép erről a részről a facebookon.)
4. Apróra vágjuk a 100 g étcsokit.
5. A töltelékhez kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral és a habfixálóval, majd óvatosan hozzákeverjük az apróra vágott étcsokit.
6. A banánokat hosszában félbevágjuk és megkenjük citromlével, és lapos oldalukkal lefelé a kivájt torta aljára fektetjük őket. A csokidarabkákkal elkevert tejszínhabot ráhalmozzuk a banánokra úgy, hogy egy félgömböt formázzon a hab, majd ha ez megvan, akkor óvatosan befedjük a félretett, szétmorzsolt piskótával, enyhén rá is nyomjuk. Egy éjszakát a hűtőben tároljuk, majd másnap tálaljuk.

Mennyei Manna receptje alapján

Előző cikkAjándéktipp: Okostelefon csokiforma
Következő cikkAjándéktipp: Csoki-narancs rajongóknak

1 hozzászólás