Tisztában vagyok vele, hogy a pampuska általában inkább valami fánkfélére utal, de én most jól kiszúrok a google-ben keresőkkel, mert itt pampuska címszó alatt nagyon nem fánkot találtok. Valami miatt mi ezt hívtuk pampuskának, becézve pampinak:) Túrólepény tulajdonképpen. Sokszor mentett már életet gyors vacsoraként, kisebb, közepes és nagykoromban is. Enyhén megsózva, paradicsommal majdnem olyan élmény, mint egy jó bundás kenyér. Főleg ha a paradicsom itt terem a kert végében.
Hozzávalók 15-18 db-hoz:
25 dkg túró
5-6 dkg juhtúró
1 tojás
1 kávéskanál só
2 ek liszt
6-8 dkg búzadara
1 ek zsemlemorzsa
kevés olaj
1. Minden hozzávalót egy tálba mérünk és kézzel összegyúrjuk. Ha nagyon ragad, akkor adunk még hozzá búzadarát és vagy zsemlemorzsát, esetleg lisztet.
2. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, a masszából gombócokat formázunk, ellapítjuk tenyérrel és a serpenyőbe tesszük. Mindkét oldalukat barnásra sütjük. (kb 4-5 cm átmérőjű lepénykék lesznek).
Salátával, simán friss paradicsommal, chutney-val, vagy akár magában is ehetjük.
ohohohhóóóó, akkor szúrnál ki igazán a guglisokkal, ha nem is kellene serpenyőben sütni.emígyen csak okosabbak lettünk.
Akkor az még elbizonytalanítóbb lehet, hogy nálunk azt hívják pampuskának, amikor a rántott hús készítése során megmaradt tojást jól megfűszerezzük, összekeverjük annyi zsemlemorzsával, hogy lágyabb cuccot kapjunk, kicsit hagyjuk állni aztán kis lepénykéket sütünk, piros is ropogós is, jobb, mint a rántott hús.:-)
Nálunk az akác virág a pampuska:-)Én azt is szívesen megeszem:-)
Nagyon jóóó
doki, ez nagyon klasszul hangzik! ki is próbálom izibe’!szerinted egyben, jénaiban kisütve, felfújtféleként nagyon kiszáradna? lehet, kísérletezek egyet vele a napokban 🙂
akárhogy is hívják nekem ízlett, sőt még a válgatós pici fiam is elnyammogta 🙂 sztem egy kis pirított szalonnával lehetne még feldobni, bár utóbbi mindent jól fel tud dobni 😉
kipróbáltuk, nagyon finom! és mivel eddig nem ismertük a pampuskát (max. a mondókából :)), nálunk mától ez az. köszönjük! 🙂
na, milyen kis népszerű a pampuska..:) makka – lehet, hogy van összefüggés a kettő között, végülis zsemlemorzsával tesszük ezt is süthetővé… fene se tudja na.akácvirág???? komolyan?kamopf – háát, nem merném garantálni, de kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, hajrá!:)liloocska – örülök, persze, a szalonna is klassz ötlet. ez egy jó semleges íz és állag, úgyhogy biztosan sokféleképpen turbózható.szilvi, köszi, örülök neki!
„A szlovák pampuĹĄka átvétele, ez a pampuch kicsinyített formája, és ugyanarra a német Pfannkuche (palacsinta, fánk) szóra megy vissza, mint a magyar fánk. Az északi nyelvjárások szava.”Rákerestem:)A szalagos fánktól a krumplis palacsintáig mindenfélét hívnak pampuskának, végül is fánkból is van rengeteg féle, akkor pampuskából is lehet. 🙂 Kevertem babocskát, sütöttem pampuskát. 😉 Én most chiliésvanília narancsos tejszínes halloween-tök leveséhez fogok csinálni, szerintem jolly joker.
köszi szépen, tök jó, hogy megírtad ezeket!