Ezt a receptet Krisztától kaptam, egy nagyon-nagyon kedves olvasómtól, akivel egy könyvbiznisz során találkoztam kb 1 hónapja, és aki ilyen kekszet hozott nekem ajándékba. Isteni finom, innen is köszönöm!! Beírtad magad a történelemkönyvembe!!
Hozzávalók:
25 dkg liszt
20 dkg darált dió
10 dkg porcukor
csipet só
20 dkg hideg vaj
1 tojás sárgája
A lisztet, diót, porcukrot és sót a vajjal összemorzsoljuk, aztán hozzáadjuk a tojássárgáját, egybegyúrjuk, rudat formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük minimum 2 órán át. A sütőt 180 fokra melegítjük. A rudat kivesszük a hűtőből és éles késsel szeleteket vágunk belőle, azokat sütőpapíros tepsire helyezzük és kb 10 percig sütjük. De figyeljünk, lehet, hogy kevesebb is elég, ha a szélei kezdenek megpirulni, vegyük ki!
(először megpróbáltam kinyújtani a tésztát és kekszkiszúróval formákat vágni, de nagyon ragad a tészta és nem sikerült így, ezért inkább ezt a rudas verziót ajánlom másnak is.)
Krém:
2 dl tej
2 ek liszt
1 cs.vaníliás cukor
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
10 dkg darált dió
esetleg egy kevéske rum
A tejet a liszttel és a vaníliáscukorral elkeverjük, felfőzzük és félretesszük, míg kihűl.
Akkor aztán hozzákeverjük a vajat, a porcukrot, a diót és esetleg egy pici rumot.
Nekem ez elég híg lett, így betettem a hűtőbe egy éjszakára – hát így sem lett sokkal sűrűbb, de végül összeragasztottam ezzel két kekszkorongot.
Vigyázni kell, mert előbb-utóbb átáztatja a kekszeket, ami amúgy is nagyon puha, szóval ezen a krémdolgon még kell bütykölnöm, de próbáljátok ki, mert cserébe viszont isteni finom, puha!! Komolyan, legjobb diós keksz evör.
Megmozgatta a fantáziámat ez a finom keksz :). Ki fogom próbálni!
Duplán diós, jöhet! Szeretem a kekszeket (is)! És olyan jól néznek ki!
nagyon jó! és a kép is igazán kedvet ébreszt a sütéshez 🙂
Próbáld ki lemon curd töltelékkel! Másnapra megpuhul azzal is,mennyei.
Húúú, imádom a diós dolgokat és ez nagyon-nagyon jól néz ki! :)))
huu, köszi szépen! örülök, hogy tetszik nektek. érdemes kipróbálni!moha – érdekes ez a lemoncurdös ötlet, ki fogom próbálni!!
szia! karácsonyra alkotandó dolgokat keresek, így bukkantam Rád. Nagyon tetszik ez a keksz, szeretném kipróbálni. Az bizonytalanított el, hogy írod, nagyon puha lesz egy idő után. Mennyi ez az idő? Hány nappal előbb lehet elkészíteni, hogy átadáskor (plusz 2-3 nap) még élvezhető legyen?? Esetleg a krémet illetően jutottál azóta valamire? Kevesebb tej, több liszt? Köszönöm előre is, remélem olvasod ezt. 🙂
szia frühling, örülök, hogy idetaláltál. ez tényleg nagyon finom keksz, de nem biztos, hogy ezt választanám karácsonyi ajándéknak. nem akarlak hitegetni, nem emlékszem pontosan, hogy hány napot bír, szerintem a krém miatt 1-et maximum. esetleg úgy lehet megoldani, hogy a krémet valami szép kis üvegcsében külön adod oda, a kekszeket meg szép celofánba csomagolva masnival mellé… vagy másik kekszet csinálsz:) vagy valami gombócot, ami szintén nagyon finom lehet, viszont szebben, nagy biztonsággal kibír több napot. remélem, tudtam valamit segíteni. írj nyugodtan, akár emailt is.
Na ez sem semmi, a mákos mellett méltó helyen! 😀
szerintem is!