Vigyázz, Kész, Főzz! XIX. – Témahirdetés

    0
    Ahogy azt elutazásom előtt már jeleztem, Ízbolygó kollegina engem kért fel a XIX. VKF forduló megrendezésére, amelynek témahirdetését mára ígértem. Elöljáróban csak annyit, hogy tanakodás közben, ahogy nézegettem a korábbi VKF-eket, rájöttem, hogy számomra azok a VKF-ek igazán hasznosak, amelyek egy bizonyos fogást, alapanyagot adtak meg témaként, mert olyan jó, hogy a végén egy helyen össze van gyűjtve egy csomó túrós, halas, saláta, vendégváró és egyéb recept. Csakhogy, ahogy ezen gondolkodtam, arra is rájöttem, hogy a legemlékezetesebb VKF-ek viszont azok, amelyeknél semmilyen ételre vonatkozó előírás nem volt megadva, csak a kerettörténet. A piknik, a „Ki, miért kezdett főzni”, és „A nyaralás ízei” fordulók pályaművei mindig olyan sok mindent elárultak a szerzőkről, hogy a mai napig szívesen olvasom azokat az írásokat, ha egy-egy recept kapcsán beléjük botlom. Ilyen előzmények után természetesen nehéz volt okosnak lennem, mert szerettem volna olyan témát találni, amely mindkét szempontnak megfelel. Hogy sikerült e? Nem, bevallom én egyelőre nem találtam rá erre a multifunkciós témakörre és végül olyan témát választottam, ami inkább az utóbbi kategóriába tartozik, mesélős, nem túlságosan kötött, de mégis érdekes és cselekvésre késztet.

    A téma nem más, mint a

    Romantikus Vacsora

    A kép innen származik

    A forduló keretében arra kérlek Titeket, kedves főzni szerető bloggerek és nem bloggerek, hogy írjátok meg, mivel vennétek le a lábáról a párotokat egy romantikus vacsorán. Ha éppen nincs célszemély, akkor tételezzük fel, hogy – a korábbi példával élve – Mark Darcyt, vagy férfi kollegák esetében mondjuk Courtney Coxot, esetleg Jennifer Anistont (férjem választásai..:) várjátok vacsorára, Bridget Jones-nál kicsit profibb módszerekkel. Arra már nem is merek gondolni, hogy valaki esetleg felbátorodik és vacsorára invitál egy kipécézett személyt, és aztán majd boldogan számol be a vacsora sikeréről, de hátha. Ha van célszemély, hát mi sem egyszerűbb, legyen egy szép estétek szeptemberben, lepjétek meg a párotokat egy romantikus vacsorával és aztán írjátok meg, mi volt a menü, hogy készült és hogyan tálaltátok a finomságokat.

    Volt már úgy, hogy nem jött el a várt személy? Eljött, de kiderült, hogy vega, Te meg csak húst készítettél? Odaégett a vacsora és rendelned kellett valamit? Ha vannak megható, vicces, vagy nem megható és nem vicces, csak érdekes történetetek hasonló vacsorákról, meséljétek el azt is a receptek mellett! Éttermi vacsorát beküldeni nem ér, csak saját, otthon elkészített remekműveket fogadok el, és kérem, hogy kivételesen az ételek mellett lehetőség szerint a terítékről is tegyetek fel képet. Hogy hány fogásos a vacsora, csak rajtatok múlik!

    A pályaműveket 2008. szeptember 26-án, pénteken tegyétek közzé, a bejegyzés adatait pedig küldjétek el a doctorpepper7(kukac)gmail(pont)com címre. Bloghontalanok pályaműveiket szintén emailben juttathatják el hozzám, az összefoglalóban ezeket örömmel közzéteszem. Nem vehet részt fizetett, kereskedelmi célú honlap/cég.

    Jó főzést és szép estét mindenkinek!
    Előző cikkVKF! XIX. – Stafétát kaptam
    Következő cikkAlmás rétes

    1 hozzászólás

    1. Akkor én most keresek egy célszemélyt, aki nem randább az ördögnél, nem öregebb, mint az országút és több véleménye van, mint egy asztalnak. Ja, és nőtlen. Könnyűnek tűnik, de ne hidd: elmúlt próbákozásaim esszenciáját fogalmaztam meg. Most majd feszülök ezerrel, hogy kerítsek egyet. Ha más nem, rendelek egy csipendélt, és neki tálalok. :DDDSzuper téma, na. :))))

    2. :):) Igen, igen, a vacsora utáni részletek talán még izgalmasabbak, de erre már nem is mertem gondolni:):) Aztán meg csodálkozunk, hogy potyognak a gasztrogyerekek:)Millie, én balga, nem is gondoltam a Te verziódra… Darcynak mindenesetre jó hónapja lesz, ha mind neki főzünk nagy titokban:)ÍB, chilii, csak nyugodtan, ha csülökkel, vagy halászlével lehet levenni a lábáról, hát akkor hajrá! Gourmandula:) Téged aztán pláne nem féltelek!!:)Brigit – hát igen, neki is bejött a string soup, pedig olyan randa elefántbugyit még életemben nem láttam, és mégis…:) Na hajrá fiúk, lányok!

    3. Csajok, nem tudom ismeritek-e azt a mondást, hogy „Aki azt hiszi, hogy egy pasit a hasán keresztül lehet megfogni, az tévedett vagy 20 centit…:DDDDna jó komolyra fordítva a szót ha az Emnber nem érne rá, akkor jöhet Orlando Bloom:)

    4. Hmm, kihívás lesz mindenképpen, mert a párom hónapok óta nagyon keményen fogyózik és ffi létére bizony be is tartja … De hát az élet folyamatos próbálkozások sorozata 🙂 (és amúgy is, éppen levelezünk a gólyával, úgyhogy ez a kiírás pont jókor jött 🙂