Mert piknikezni jó!

0
Gourmandula olyan szinten szívemből szólt a legújabb VKF témájával, hogy alig bírok uralkodni a gondolatokon, csak jönnek és jönnek az ötletek. Mielőtt még felhördülnének a kedves bloggertársak, hogy mit stréberkedek itt az azonnali posztolással, megnyugtatásul mondom, hogy ez nem a VKF posztom, ez csak egy adalék, hogy miért támogatom szívből a kezdeményezést. Hát azért, mert pár hete volt szerencsém egy nap alatt végignézni egy teljes Gilmore Girls évadot, és abban láttam egy olyan részt, ami úgy megtetszett, hogy nagyon. Az van benne, hogy a kisvárosban minden nő készít egy piknik kosarat, amit aztán a város főterén elárvereznek, és persze úgy csinálják, hogy az a pasi licitál egy adott kosárra legkitartóbban, aki szeretne együttpiknikezni a kosárt készítő nővel. Hogy csak barátokról van szó, vagy csillogószemű tinédzserekről, akik talán a kosár mellett végre egymáshoz mernek szólni, vagy netalántán egy öreg házaspárról, akik már olyan régóta vannak együtt, hogy hasonlítanak egymásra ők is és a kutyájuk is, szóval az mindegy, hogy milyen párról van szó, az a lényeg, hogy aki elnyeri a kosarat, az együtt piknikezhet a csajjal/nővel/öreganyóval, kinek ki tetszik, vagy ki jutott. És ez annyira tetszett nekem, hogy legszívesebben már csomagoltam volna a saját kosárkámat, ha nem jöttem volna rá azonnal, hogy 1. nincs kosaram, 2. nincs kivel eljátszani ezt a mókát, mert lássuk be, kicsit fura lenne, ha hirtelen felindulásból a lakógyűlésen ezzel az ötlettel hozakodnék elő, hogy Piri néni, Jóska bácsi, lenne egy ilyen happening, mit szólnának, ha a hétvégén piknikeznénk egyet:) Elképzelem Piri nénit, ahogy hirtelen zavarba jönne, lesütött szemmel nézelődne körül, és máris azon aggódna, tud-e vajon Mackó sajtot venni a közértben, vagy lesz e még itóka-por, amit csak beleönt egy alighasznált műanyagüvegbe, hogy arra már csak egy kis vizet kelljen ráönteni, és máris kész az üdítő… Az meg hogy Baltaarcú Apu licitáljon is Baltaarcú Anyu (Hofi forever) kosarára, hát azt itt és most elég nehéz elképzelnem, örül, ha aznap nem kell Anyu kosztját enni, nemhogy még fizessen is érte:):) Na jó, ez egy kicsit le van egyszerűsítve, és a film meg csak egy film, de addig vagyok fiatal, míg nem veszítem el gyermeki naivitásomat és próbálom elhinni, hogy ilyen a valóságban is van…

Ui. Már csak azt kellene megfejtenem, hogy lehet, hogy 2 évvel ezelőtt Deannek drukkoltam, most meg mindenáron Jesst akartam összeboronálni Rory-val… Lehet, hogy egyszer még eljön az az idő, amikor nem a már emlegetett Darcynak fogok drukkolni, hanem a jóvágású, ámde meglehetősen csapodár Daniel Cleavernek?? Vagy talán a nottinghami főgonosznak, nem pedig a hős Robin Hoodnak?? Bár, ha belegondolok Danny Zuco is rosszfiú volt ahhoz a málészájú bénagyerekhez képest, aki Sandynek udvarolt átmenetileg… Ki érti ezt?:)

Előző cikkScooter a strandon – Túrós pogácsa
Következő cikkStracciatella fagylalt

1 hozzászólás

  1. Doki! Tisztára készen vagy! De legyen!:-))Neked adom kölcsön a kosaramat, csak pakoljad befelé a cuccokat, amiket már kiötlöttél!:-) És bár tippem sincs, mi az a Gilmore Girls (mondd, hogy nem ciki…:-))), de Baltaarcú anyu és apu témára már én is beindultam! Olyannyira, hogy most Hofit hallgatok vasalás közben:-)) Mert IMÁDOM, konkrétan 5 éves korom óta, akkor még nem értettem miről beszél, de a hanglejtése már akkor megfogott… Látod, mik vannak?!

  2. dp, te kéészen vagy, ami felettébb megnyugatató, tekintve, hogy így ketten már biztosan vagyunk. :)))És nagyon jó érzés, hogy így bejön a feladvány! :)Sajnos ezek az össznépi kezdeményezések itthon nem nagyon működnek, bár ki tudja, lemehetünk a Lehelre és adhatunk neki egy próbát…Hátha megvesz a Gyula. :DDJa és sorozatok: Gilmore Girls egészen jó, és annak kivételesen még a szinkronja is egészen jó. Nálam első (de csak angolul): Friends. Nem tudom megunni, ez van. Nr2: Seinfeld (itthon nem ismert, de simán lehet, h neked megvan)

  3. :-)Ízbolygó: Ok, deal! Adod a kosarat én meg adom a cuccot bele! Gilmore Girls – nem ciki, dehogy:) De majd elviszem Neked holnap és teszel egy próbát vele. Hofi:) Jaja, mi is állandóan azt hallgattuk, meg a Markos-Nádast:) Gourmandula: igen, igen, ketten már biztos vagyunk! Persze, simán, tök jó a feladvány!Igen, sajnos ezek valóban nem nagyon működnek, de azért a pikniket összehozhatjuk! óóóóó, sorozatok! itt e szent helyen be sem merem vallani, mekkora sorozatőrültek vagyunk.. gyakorlatilag csak azt nézünk:) na nem az esmeraldát:-) Igen, Jóbarátok -már huszadszor nézzük végig mi is, Gilmore, Szeretünk Raymond, Férjek gyöngye, hogy csak néhányat említsek… És igen, a Seinfeld is megvan, bár már van vagy 5 éve, hogy utoljára láttam..My name is Earl?

  4. 🙂 ilyenkor mindig egy kisvárosban szeretnék élni..én a friends mellé még a northern exposure-t, és a sex and the city-t is betenném.. várom már, h megjelenjenjenek dvd-n, mivel nincs tv-m, és sorozatokat csak ezen módon tudok nézni. mindenkinek hajrá!! 🙂

  5. Gasztroblogból filmes vagyis sorozat-bolg lesz?Az a rész tényleg jó mikor licitálnak,nem sokat láttam,azt épp igen…nálunk ilyen soha nem lesz (milyen optimista vagyok)de a posztodon nagyon jót mosolyogtam.A Szeretünk Raymond tényleg jóóóóó!:-)Nóri

  6. Ejha, üdvözlöm a kedves sorozatfüggőket! 🙂 A listám tényleg csak jelképes volt, de ha már így feldobtátok a labdát, hát egyszer tényleg összeszedem a kedvenceket:)Ízbolygó: még mindig nem ciki! Majd segítek!:) Nana:)Igazad van, northern exposure szintén kellemes! Igen, mi is a legtöbbet DVD-ről nyomjuk, így legalább lehet egésznapos szeánszokat tartani!:-) Piszke:) Jól van, hát aki csak komolyban nyomja:) Házdoki legjobb, Maffiózókban és Sírhant Művekben nem vagyok nagyon benne, de nyitott vagyok:):) Szülfel tényleg jó, de kövezzetek meg érte, én a Szex és NY-t nem bírtam megszeretni:):) Nóri! Azért bizakodjunk, hátha lesz! Raymond rulez!:)