Emeletes csokitorta, amit te is meg tudsz csinálni

0

Azt már meséltem, hogy milyen volt Brúnó Mickey egeres tortája és szülinapja, de azt még nem mutattam meg, hogy milyen volt a másik tortája. Mert volt bizony másik is, amit én sütöttem neki még előző nap, mivel ő akkor még nem tudta, hogy lesz majd egy csudatorta is, és olyan szépen kérte, hogy süssek neki tortát, hogy belementem az előszülinapi játékba. Nagy játékterem nem volt, gyorsan kellett egy ötlet, úgyhogy azok alapján, amik épp itthon voltak, egy ilyen torta jött össze. Mondjuk a lime-csoki kettősnél már tudtam, hogy nagy gond nem lesz, és tényleg megint bizonyítottak, szuper finom volt a torta.

Lime helyett természetesen működik naranccsal vagy citrommal is.

És a legjobb az egészben, hogy egyszerű.

csokitorta2

Hozzávalók:
2 db tojás
1,5 dl olaj
125 g natúr joghurt
1,5 dl víz
17 dkg cukor
17 dkg liszt
7 dkg cukrozatlan kakaópor
1,5 teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só

A krémhez:
200 g fehér csokoládé
130 g habtejszín (nem felverve)
2 lime reszelt héja
1 teáskanál limelé
200 g natúr krémsajt

  1. Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és előkészítünk 2 db 18 cm átmérőjű tortaformát. (vagy egyet, ha csak egy van)
  2. A tésztához egy tálba ütöm a tojásokat, hozzáadom a vizet, az olajat, a joghurtot és elkeverem. Egy másik tálban összekeverem a cukrot, lisztet, kakaóport, szódabikarbónát és sót.
  3. A két tál tartalmát összeöntöm, alaposan összekeverem, majd a masszát a tortaformákba öntöm. (Felét egyikbe, felét másikba:) Ha nincs két tortaforma, akkor két fordulóban kell sütni.
  4. Kb. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni a sütiket.
  5. Közben a töltelékhez a tejszínt egy kis lábasba öntjük és közepes lángon megmelegítjük, majd beletördeljük a fehér csokoládét, és állandó kevergetés mellett összeolvasztjuk. Hozzáadjuk a lime reszelt héját és a limelevet is és kevergetjük, míg össze nem olvad. Az a jó, ha simára tudjuk keverni. Ha kész, lehúzzuk a tűzhelyről és félretesszük hűlni. Ha teljesen kihűlt, hozzáadjuk a krémsajtot és simára keverjük.
  6. Ha kihűltek a sütilapok, akkor az egyiket félbevágjuk – de lehet úgy is, hogy mindkettőt félbevágjuk, és akkor négy szintes lesz – és összeállítjuk a tortát: az alsó lapra kenünk egy adag krémet, aztán jön a második lap, megint krém, megint lap és vége is. Hűtőbe tesszük tálalásig.

csokitorta 02

 

(A tésztához ezt a receptet használtam kiindulásként.)

Előző cikkÍgy ünnepel egy 4 éves Mickey egér rajongó
Következő cikkRégi álom, új év, új blog – utazós Puffin