Áfonyás túrópalacsinta

0

Méghozzá az amerikai típusú palacsinta, vagyis vastag és kicsi. Ez persze egyes 3,5 évesek számára értelmezhetetlen, csak vékony nagyban tudnak gondolkodni, mert „Anya, az IGAZI palacsinta vékony és ennél sokkal nagyobb”, de azért természetesen ebből is bepuszil legalább hármat reggelire, úgyhogy azt hiszem, ezen n(s)em fogunk összeveszni. Szóval áfonyás is, túrós is és könnyen laktózmentessé tehető. Eredetileg is úgy készült, aztán máskor meg simán tehéntejes alapanyagokkal. Mindenhogy működik.

00afonyas citromos palacsinta

Hozzávalók 10-12 db-hoz:

125 g búzaliszt
1 tk. sütőpor
1 ek. kristálycukor
2 db tojás kettéválasztva
100 ml tej vagy növényi tej
130 g  túró/laktózmentes túró
1 citrom reszelt héja
100 g áfonya

A sütéshez: kevés étolaj

1. A tojásokat kettéválasztjuk. A lisztet összeforgatjuk a sütőporral, az áfonyát megmossuk és lecsepegtetjük.

2. A sárgáját elkeverjük a tejjel/növényi tejjel, a cukorral, a citrom reszelt héjával és a túróval, a fehérjét kemény habbá verjük.

3. A túrós masszához hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a fehérjehab kb. ⅓-át. Jól összekeverjük, majd óvatosan összeforgatjuk a maradék fehérjehabbal és az áfonyával.

4. Egy serpenyőt vékonyan kikenünk olajjal és kis adagokban kisütjük a palacsintát.

00 afonyas pali

Ez a recept a forrás.

Előző cikkÉtelfotózás telefonnal
Következő cikkGyümölcsös-citromos süti, amiért felfüggeszted a diétát