Sok-kicsi 2012 – Túró rudi-buli

0

Újra itt a Sok-kicsi jótékonysági akció és nagy örömömre idén is tagja vagyok a felajánlócsapatnak, úgyhogy nincs más hátra mint előre, lássuk, miről van szó:

Az akció menete: A játék úgy zajlik, hogy november 16-30. között minden nap 1-1 blogger tesz felajánlást, plusz minden nap van 1-1 céges felajánlás is. Itt tudjátok követni a történéseket. Összesen tehát lesz 30 felajánlás. December 1-14-ig lehet pénzt felajánlani a célra (1 sorsjegy 1000 Ft – sok sorsjegy sokszor 1000 Ft), megjelölve, hogy mely nyereményt szeretnétek „elnyerni”. Amikor lejár a határidő, akkor egy kalapba kerül minden olyan „virtuális sorsjegy”, amit – esetemben- a Puffin-felajánlásra befizettek, ebből a sorsolóbizottság kihúz egyet, és az az illető lesz a nyertes. A részletekről itt lehet bővebben olvasni.

„Az idei jótékonysági nyereményjátékunk támogatottja az Age of Hope Alapítvány lesz. A szervezet szociális területeken dolgozó szakember munkatársai 12 év után tavalyi évben hozták létre gyermekvédelmi alapítványukat, amelynek célja hátrányos helyzetű családok, elsősorban gyermekek megsegítése, lehetőleg megelőzéssel, vagy a kialakult krízishelyzetek kezelésével. Évente 150 gyermek számára élménypedagógiai és alkotótáborokat szerveznek, kortárs segítő szolgálatot tartanak fenn, rászorulók számára élelmiszer-, ruha-, gyógyszer- és bármi más szükséges adománycsomagokat juttatnak el.”

Nincs olyan, hogy kicsi összeg. Minden forint számít, sok kicsi, tényleg sokra megy. 

A felajánlásom pedig nem más, mint egy Túró-Rudi-buli, akarom mondani 2012-es dél-budapesti nyelvjárásban: Túró-rudi WORKSHOP. A délelőtti szekcióban komoly tengerentúli professzorokkal elemezzük a túró rudi történetét és a nagy mai magyar túró rudi valóságot, majd egy közösen elköltött ebédet követően délután lazább program lesz: túró rudival tömött zsebekkel 110 méteres gátfutás, túró rudi hajítás, vetélkedő túró rudira vonatkozó kérdésekkel, és természetesen túró rudis tehetségkutató zárásként. Haha. Na nem, ez mind nem lesz. Egy szobában fogunk ülni, és annyi túró rudit eszünk meg, amennyit csak bírunk. Ez is egy opció. De még ez sem a valódi felajánlás.

A valódi felajánlásom egy olyan összejövetel, ahol túró rudi tortát, túró rudi krémeket, rudi cake popot készítünk majd különféle spéci ízesítésekkel és díszítésekkel, amit aztán a nyertes meg is ehet/hazavihet. Ha még nem csináltál ilyet, de szereted a rudit, akkor azért, ha már imádod a túrórudis nyalánkságokat a blogomról, akkor meg azért, mert új ízek és formák is lesznek, meg mert együtt ügyeskedhetünk és biztos jó móka lesz. Nálam vagy Nálad? Mindegy. Budapest, Debrecen és Balatonfüred környékén, szűk vonzáskörzetében tudom vállalni a bulit, nagy siker esetén haknitúrnéra indulok országszerte:)

Postán elküldeni nem tudom.

Ne felejtsétek, a cél nemes, és csak a Puffin ad nektek erőt, szóval ha superpowerre van szükségetek, akkor ne habozzatok, vegyetek minél több sorsjegyet, mert jó helyre megy a pénzetek!! Köszönöm, ha megtiszteltek a felajánlásotokkal!

Előző cikkCsokis rugelach
Következő cikkGordon Ramsay legjobb menüi