Macskanyelv házilag

Na milyen? Vagány, ha? 80-as évek, hiányoztok. Térdig felhúzott zoknis, szandálos kisfiúk, aktatáskával fontoskodó nagyobb fiúk, hol vagytok?:) Nem mondom, hogy a macskanyelvért ölni tudtam volna, mert alapvetően csak egy tejcsokiszeletke volt, de azért kultikus darab és simán ott a helye a reprodukciós listámon.
Nyilván nincs nagy konyhai tudomány benne, sőt, grafikai sincs, nem én hímeztem rá a macskafejet, csak egy jól eltalált forma kell hozzá, amit pont erre találtak ki. No meg izom, erő, hogy a profi polikarbonát formából kiütögessük a kész csokikat. Ez a legnehezebb része.

Ez most úgy készült, hogy megolvasztottunk 60 g tejcsokit (kb 42 fokosra), majd lehúztuk a tűzről és hozzáadtunk további 40 g tejcsokit és addig kevergettük, míg teljesen felolvadt benne, sőt, tovább is, hogy még kicsit hűljön a csoki. (Maghőmérővel mértük is, kb 32 fokra kell hűlnie.) A polikarbonát forma mélyedéseibe öntjük a csokit, párszor odaütjük a formát a konyhapulthoz, hogy eltűnjenek a buborékok. Habkártyával lehúzzuk a felesleges csokit és hűtőbe tesszük, míg a csoki megdermed (kb. fél óra). Kivesszük a hűtőből és a széleit odaütögetjük a konyhapulthoz, picit feszegetjük is kézzel (ahogy „bonbonmentorom” írja, „mint amikor a szilárd jégkockatartóból a jégkockát akarjuk kivenni”) és aztán vagy kipotyognak a csokik vagy nem:) Nekünk nagy nehezen kijöttek, de addigra már túl voltunk pár „ááá, basszus, nem jön ki, dobhatjuk ki az egészet” és ” a francba, miért nem lehet ezt kinyomni, mint a szilikonból”   és „mit ronthattunk vajon el” és „hagyjuk a csudába az egészet”-en. de Laci mindenre elszánt volt és kiütögette belőle a csokikat. Ahhoz képest, hogy először használtunk polikarbonát formát, azt is sikernek könyvelem el, hogy kijöttek a csokik. Hogy még nem tökéletesek, az már más kérdés.  A forma tehát itt kapható, a temperálásról okosságokat bővebben itt, a polikarbonát forma használatáról pedig itt olvashattok.