A karácsonyi másik desszert. (Ha már kibontottunk egy áfonyát:) Hülye vagyok amúgy, mert a kekszalapra egyszer már kitaláltam, mi a pontosan jó arány, hogy ne essen szét. Na ez nem pont az, de maga a túrós rész nagyon jó az áfonyával együtt, úgyhogy nyugodtan próbáljátok ki.
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához, vagy 6-7 db mini tortához:
160 g darált háztartási keksz
80 g olvasztott vaj
500 g túró
200 ml tejszín
200 g fehércsokoládé
3 evőkanál porcukor
1 csomag zselatinfix
200 g áfonya (ha fagyasztott, előtte ki kell olvasztani)
1-2 evőkanál cukor
Az alaphoz megolvasztjuk a vajat és összekeverjük a darált keksszel. A tortaforma, vagy mini tortaformák aljába nyomkodjuk és hűtőbe tesszük.
A fehér csokit kis lábasba tesszük, hozzáöntjük a tejszínt és közepes lángon, állandó kevergetés mellett megolvasztjuk.
Ha kész, lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a porcukrot, a túrót és a zselatinfixet és jól elkeverjük.
Elővesszük a hűtőből a tortaformákat, az alapra kanalazunk egy adagot a túrókrémből, aztán rádobálunk pár szem áfonyát, majd a maradék túrókrémet is ráöntjük és szépen elegyengetjük. Hűtőbe tesszük 3-4 órára.
Tálaláshoz a maradék áfonyaszemeket kis lábasba tesszük, adunk hozzá 1-2 evőkanál cukrot és közepes lángon összerottyantyjuk. Ezt az áfonyaszószt kanalazzuk a torta tetejére.Vagy, simán az áfonyaszemeket, ahogy a képen is látható:)
A recept Axitól származik.
Milyen kis édes 🙂
köszi Csibe!
Naháááát! Így kell megtudnom, hogy Veletek voltam karácsonykor?Először azon gondolkodtam, amíg olvasgattam, hmmmm milyen ismerős kis tálalás :-DNice!
bizony! itt voltál. titokban meghívtunk:)