Sok-kicsi 2011 – CSAP-os csokis csomag

0

A tavalyi debütálás után idén is tagja lehetek a Sok-kicsi jótékonysági kezdeményezés bloggerkörének. A tényállás a következő: jótékonykodni ér és jó, úgyhogy erre buzdítalak Titeket is, kedves olvasók! Ha már annyiszor kéritek, hogy küldjek fénypostán ezt vagy azt, akkor most itt a lehetőség, hogy ne csak nézzétek, hanem meg is kóstoljátok a kreálmányaimat, csak egy csöpp kis felajánlást „kérek cserébe”. Nem magamnak, nyilván, hanem a Menedékház Alapítványnak, akik számára idén gyűjtünk:

„A Menedékház Alapítvány intézményei és támogatási módozatai közül a sok kicsi a családok átmeneti otthonait fogja felkarolni. A két, összesen 80 fő részére átmenetileg elhelyezést nyújtó otthon az egész ország területéről fogad be rászoruló családokat és egyedülálló várandós anyákat, biztosítva, hogy a családok együtt maradhatnak, és szakemberek segítségével próbálnak megoldásokat találni helyzetükre. Külön figyelmet fordítanak az ellátott gyermekekre (akik jelenleg 51-en vannak), tanulmányaikra, gondozásukra, jogaik érvényesítésére. A sok kicsi keretében ismét elsődlegesen a gyerekek megfelelő étkeztetéséhez, ellátásához szeretnénk hozzájárulni, Mikulás- és karácsonyi csomaggal színesíteni életüket, szükség esetén gyógyászati segédeszközöket, gyógyszereket, tisztálkodási eszközöket is beszerezni nekik, a tőlünk már megszokott, számlákkal igazolt módon.” 

Az akció menete: A játék úgy zajlik, hogy november 16-30. között minden nap 1-1 blogger tesz felajánlást, plusz minden nap lesz 1-1 céges felajánlás is. Itt tudjátok követni a történéseket. Összesen tehát lesz 30 felajánlás. December 1-14-ig lehet pénzt felajánlani a célra, megjelölve, hogy mely nyereményt szeretnétek „elnyerni”. Amikor lejár a határidő, akkor egy kalapba kerül minden olyan „virtuális sorsjegy”, amit – esetemben- a Puffin-felajánlásra befizettek, ebből a sorsolóbizottság kihúz egyet, és az az illető lesz a nyertes. A részletekről itt lehet bővebben olvasni.

Nincs olyan, hogy kicsi összeg. Minden forint számít, sok kicsi, tényleg sokra megy.

A felajánlásom pedig nem más, mint egy CSAP (Csakapuffin)-os csokis csomag, ami az alábbiakat tartalmazza:
– kétféle saját készítésű csokis keksz (1-1 tepsi)
– kétféle saját készítésű bonbon (10-10 db)
– egyféle csokis süti,
– egy csoki okostelefon,
– egy kezdő/induló csokiszett (bonbonforma, bonbon csomagoló papírok több színben, bonbonkapszli, bonbontasak szalaggal, bonbonos dobozka (kétféle).

A csomagot igény szerint postán elküldöm, de ha a nyertes szívesen jön Balatonfüredre, akkor személyes átadás is lehetséges forró csokizással egybekötve.

Ne felejtsétek, a cél nemes, csokit enni pedig érdemes:) Köszönöm, ha megtiszteltek a felajánlásotokkal. Vigyétek hírét az ügynek, ha a főnök pedig épp azon tanakodik, hogy mi legyen a karácsonyi céges jótétemény, akkor ajánljátok neki ezt az akciót, hátha pont megtetszik neki!

Előző cikkAjándéktipp: Csoki-narancs rajongóknak
Következő cikkAjándékok a konyhából