Adva volt egy mákos recept, közepesen gyenge végtermékkel. Az eredeti recept szerint ugyanis a mákos alapot kettévágjuk és szilvalekvárral kenjük meg – hát ez így nem egy nagy flash, mondhatnám azt is, hogy kifejezetten rossz. Bölcs Pepper azonban ezt megérezte, így csak 2 sort kent meg szilvalekvárral, a maradék mákos sütiből pedig egyrészt elkészítettem ezt a pohárkrémet (Lajos Mari most biztos büszke lenne rám:), és még egy másik édességet, de az még nincs lefotózva. Lényeg:
Hozzávalók:
5 tojás
15 dkg vaj
12 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
15 dkg liszt
20 dkg darált mák
1 cs. sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 ek rum
1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, kibélelünk sütőpapírral egy kb 20×30-as tepsit/sütőformát.
A vajat megolvasztjuk és a cukrokkal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, jól kikeverjük, majd jöhet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, a vajas cukros keverékkel óvatosan elkeverjük.
2. A lisztet, mákot és sütőport elkeverjük, a masszához öntjük, belereszeljük a citrom héját, hozzáöntjük a rumot és lazán összekeverjük, majd a tepsibe öntjük és 20-25 percig sütjük.
Megvárjuk míg kihűl.
A süti kb 1/4-ét kis kockákra vágjuk és félretesszük, míg elkészül a krém:
20 dkg mascarpone
150 ml tejszín
1 kk vaníliakivonat
4 ek porcukor
1 citrom reszelt héja
2 citrom leve
A tejszínt kemény habbá verjük és összeforgatjuk a mascarponéval, a vaníliakivonattal, a porcukorral és a reszelt citromhéjjal.
Előveszünk 4 poharat, lerakunk az aljába 1 sor mákos sütit, meglocsoljuk a citrom levével, rákanalazunk egy adag krémet, aztán megint mákos süti, citromlével locsolás és a tetejére megint krém. Hűtjük kb 2 órán át.
Ez nagyon extra lehet! És milyen szép! Meg tudnám most enni. 🙂
Na ez jöhetne bármikor, mákos is citromos is,finom lehetett!
Valami eszméletlen jól hangzik!…és olyan szép!
jaj, kedvesek vagytok. én olyan elégedetlen voltam ezzel a képpel… de ha nektek tetszik, akkor megbékélek vele:) az ízével azért én is elégedett voltam:)
Remek recept, citromlé helyett erdeigyümölcs-szósszal locsolgattam a mákos kockkat, nem ártott meg neki:)
szuper lehetett úgy is. köszi a visszajelzést!!