Körkérdés – Mióta és miért?

Arról sem tudok aranyos történeteket mesélni, hogy milyen sütit sütöttem 5 évesen, meg hogy mindenkinek dicsekedtek, hogy milyen konyhatündér ez a kislány, mert meglehetősen későn kezdett el foglalkoztatni a főzőcskézés. Pedig volt egy-két gyerekszakácskönyvem, de nem izgattak különösebben, sőt egyáltalán. Van ugyanis egy bátyám, akinek a dolgai sokkal jobban érdekeltek. Kung-fuztam, ha ő is, Top Secret füzetet csináltam, ha ő is, nomeg bunkert építettünk, rengeteg filmet néztünk (eleinte sok-sok karatés filmet, sok esetben még szinkron sem volt, csak az a rettenetes narrátoros megoldás:-), zenét hallgattunk és veszekedtünk, ha úgy adódott. A maximum, amit elvégeztem otthon, az a matchboxok takarítása volt, amit mai fejjel nehéz megértenem:) Szóval inkább fiús dolgaim voltak, a főzéstéma ebbe nem fért bele, makacsan elhatároltam tőle magam. Pedig Anyukám sokszor hívott, hogy menjek, segítsek neki, hogy ragadjon rám valami, de engem aztán nem érdekelt. Ha mégis odamerészkedtem, akkor kb. 10 perc múlva már duzzogva vonultam el, mert valami nem úgy történt, ahogy én akartam….Be kell vallanom, hogy mi ketten, gyerekek, soha semmit nem segítettünk a konyhában. Egyszerűen nem. Mindig sokat tanultam, olvastam, filmeket néztem, zeneiskolába meg különórákra jártam, ott voltak a barátok, így nem volt nekem se kedvem, se időm főzőcskézni (A se időm kitétel némileg vicces, mert most ahhoz képest sokkal kevesebb időm van, mégis találok alkalmat a sütés-főzésre, szóval ez csak egy rossz kifogás volt…). Szegény Anya azért egyszer-kétszer mondta nekem, hogy „bezzeg, xy-né kislánya, ő már ebéddel várja a családot”. Na én nem, az tuti, hogy ilyen emléke senkinek nincs a családban:)

Tehát egész életünkben folyt a kényeztetés (főzésileg és egyéb téren is), nekem pedig eszem ágában nem volt „dolgozni” a konyhában. Igen, számomra a konyhai tevékenység nagyjából 22 évig munkának tűnt. Sejtettem, hogy egyszer majd én is rákényszerülök, ha majd saját családom lesz, de emiatt nem aggódtam, gondoltam előre, hogy ha majd eljutok ebbe a helyzetbe, akkor ezt is jól megoldom majd. Végül akkor kerültem kicsit közelebbi kapcsolatba a konyhával, amikor ténylegesen eljött a magunkrautaltság ideje, amikor ketten (mármint az akkor még csak „barátom”, de azóta már Férjemmé vált L-val) együtt egy teljes évig Hollandiában éltünk. Onnan nem tudtunk hazaszaladni minden hétvégén, hogy megtömjük a bendőnket és a hűtőnket az otthoni ételekkel, ott nem volt más választásunk, mint hogy magunkra főzzünk (bár végül jó, ha hetente kétszer készítettünk valamit, mert ott is rengeteget tanultunk és utaztunk). Szóval ott kezdődött és utána folytatódott, amikor hazaköltöztünk az első közös saját új lakásunkba. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert úgy gondolom, hogy a főzési hajlandóságom kialakulása nagyban összefügg a saját konyha tulajdonlásával. Nem tartom magam sznobnak, sőt, de azt például szeretem, ha egy könyv, amit olvasok, az enyém, ezért nem szeretek könyvtári könyvet olvasni, és ezzel analóg módon, nem szeretek más konyhájában tüsténkedni. Nagyon nem.