VKF – Staféta

    0
    Eljött ez a szomorú pillanat, amikor meg kell válnom a VKF háziasszonyi szerepétől és tovább kell adnom a stafétát. Úgy vagyok vele, mint az esküvővel (tudom, tudom, annyit beszélek az esküvőről, mintha legalábbis a múlt héten lett volna, pedig nem is). Szóval annak is volt előzménye, elhangzott a Nagy Kérdés, ami ezesetben Ízbolygó „felkérése” volt. Akkor is ki kellett találni egy csomó mindent (időpontot, helyszínt, ültetést, stb), ahogy most is a témát. Aztán meg kellett szervezni, le kellett bonyolítani, úgy, hogy én magam is készültem, és közben még sok-sok másik ember is készült arra a bizonyos napra, ahogy ez ebben az esetben is történt. Aztán pedig eljött a végkifejlet, maga az esküvő, és akkor úgy, de úgy sajnáltam, hogy vége lett hirtelen, mint ahogy most is. Ami bíztat, hogy az esküvő után is tartós a boldogság, így remélem a post-VKF időszak is elviselhető lesz:):):)


    A kép innen származik.
    Ha viszont át kell adnom, akkor szeretném kicsit rendhagyó módon átadni a stafétát. Nem húzom tovább, ezennel visszaadom a stafétát Ízbolygónak:):) Na jól van, csak vicc volt, de azért gondolom, megnyúlt az arcotok egy pillanatig:) Az igazság, demostmártényleg az, hogy a stafétát tulajdonképpen már át is adtam. És akkor itt jön a rendhagyó rész. Játékra hívlak Titeket – de ha nekem valaki azt mondja, hogy nem szeret játszani, csak spontán, akkor irgumburgum nagyon morcos leszek -:):) – szóval a játék lényege, hogy keressétek meg a következő VKF házigazdája nevének betűit az összefoglalóban. Hogy hogy találjátok meg? Jószeműek könnyedén észre fogjátok venni. Kevésbé jószeműeknek annyit tudok segíteni, hogy olyan pályaművek összefoglalójában szerepelnek a betűk, amelyek szerzői az eddig megismert bloggerek közül szívemhez legeslegközelebb állnak. A betűk nem sorrendben vannak elrejtve!
    Kérem, hogy aki kitalálta, az csak annyit írjon kommentben, hogy megtalálta, de a nevet ne tegye közzé, maradjon játék a játék. Mondanám, hogy gratuláljatok inkább kommentben az illető blogján, de az nem jó ötlet, mert sokan a kommenteket is feedben olvassátok, úgyhogy ezzel hamar végetvetnék a játéknak. Szóval kezdődjön a móka! Várom a visszajelzéseket!

    A lehetőséget pedig nagyon köszönöm, élmény volt VKF-et rendezni!
    Előző cikkVKF XIX. Romantikus vacsora – Összefoglaló II.
    Következő cikkGBT Budapest

    1 hozzászólás

    1. Most, hogy végre aludtam 7 órát egyben, még csipás szemmel összeszedegettem ennek a remek gyermekkirakónak a darabjait. Nem tudom, jól sikerült-e, de majd gratulálok nála. Amúgy meg megnyúlt az orcám rendesen….:-))))Jó kis kört szerveztél Doki! Gratulálok!

    2. 🙂 Örülök, hogy tetszett.. Anna:):) Azért drukkolok!Grenadine, Max – Ti szombaton mi a szöszt csináltok hajnalok hajnalán?!Beckzsu – én emlékszem – még szerencse, hülyén érezném magam, ha nagyinak szólítanál:):)Rossamela – hát én nem tudom:) Lehet, hogy most derül ki, hogy nem is olvas engem és akkor várhatunk…:):) Gabojsza – mindig csak a dorbézolás…:)Mamma – igyekszem, igyekszem… a kis lapát mindig itt van a farzsebemben:) csak néha nem érem el:)