Dinnye-granita – hókristály házilag

0

Már nem is emlékeztem igazán, hogy milyen jól tud esni a hókristály. Akkoriban volt ez nagy szám, amikor még kisebb koromban rengeteget jártunk strandra és azon versenyeztünk, melyikünk tud szebb és nagyobb fejest ugrani. Aztán sokáig nem is találkoztam hókristállyal, vagy csak nem vettem észre. A nyaralás alatt viszont miután elegünk lett a sok vízből és egyéb hűtött üdítőkből az egyik forró napon vettünk egy jó hideg őszibarackos granitát. Nagyon-nagyon jólesett. Forróság itt is van, gyümölcs, víz és cukor itt is van, így elkészítettem én is itthon Chili&Vanilia receptje alapján egy dinnye-granitát, vagyis dinnyés hókristályt. Nem nevezném sárgadinnye granitának, mivel a dinnye mézdinnye volt, erről a színe is árulkodik. Íme tehát a recept:
Hozzávalók:
1 darab (kb 80-90 dkg-os) sárga/mézdinnye
1dl víz
3 ek cukor
fél citrom leve

1. A vizet és cukrot egy kis lábasban összeforraljuk, hogy a cukor teljesen felolvadjon, majd hozzáadjuk a citrom levét és lehűtjük.
2. Amíg a szirup hűl, a dinnyét félbevágjuk, magját és héját eltávolítjuk, a húsát felkockázzuk.
3. A dinnye húsát és a szirupot egy turmixban teljesen simára pürésítjük
4. A gyümölcspürét egy nagy lapos műanyag edénybe töltjük és a mélyhűtőbe tesszük. Kb.1 óra múlva kivesszük és egy villával jégszilánkokra, kásásra kapargatjuk. Ezt megismételjük még néhányszor egy-két óránként.

Előző cikkCsokis mascarponés édesség
Következő cikkTúrós-sajtos buci