Penne all’arabbiata

0
Tehát újra itt. Ahhoz képest, hogy még csak 3 napja érkeztünk meg és én alig csináltam valamit, sikerült azonnal lerobbannom. 35 fokban olyan beteg lettem, mint általában télen. Ehhez azért kell valami defekt….nem értem. Pedig még légkondink sincs.

Enni viszont kell, és bevallom, hogy miután kb. egy hónapja a két utazás miatt gyakorlatilag semmit nem főztem, engem még a hőség sem tántorított el a kuktálkodástól. Főztem is, sütöttem is az utóbbi napokban, szóval nyomtam fel a hőmérsékletet rendesen. Már csak azért is, mert beszereztem egy-két jó kis szakácskönyvet, és – a repülőgépen mellettem ülő nő legnagyobb meglepetésére – már hazafele úton az új könyveket lapozgattam óriási áhitattal, a türelem meg nem erősségem, szóval fittyet hánytam a melegre és elkezdtem sütni-főzni. Na fényképezni viszont már nem volt kedvünk, így ez most elmarad a következő néhány bejegyzésből, majd legközelebb pótlom.

Szóval a mai menü nagy kedvencem, Antonio Carluccio receptkönyvéből való, bár tudom nagyon jól, hogy nem egy nagy szám, egy igen egyszerű olasz tésztakaja, én az ő útmutatásai alapján készítettem. Elsőre persze én is azt hittem, hogy valami arab jellegű étel, de Carluccio bácsi hamar tisztázta az elnevezés tényleges jelentését, arabbiata azt jelenti, hogy mérges.. mert csíp, érted?!

Hozzávalók:

2-3 evőkanál olívaolaj
2 chilipaprika kimagozva, apróra vágva
3-5 gerezd fokhagyma durvára vágva
60 dkg paradicsom meghámozva, feldarabolva
6 bazsalikom levél
40 dkg pennetészta

1. Megpucoljuk és apróra vágjuk a fokhagymát és a paradicsomokat.
2. A pennét forrásban lévő sós vízbe tesszük és megfőzzük.
3. Olajat hevítünk, majd rátesszük a chilit és a fokhagymát és együtt pirítjuk 1-2 percig.
4. Belekeverjük a paradicsomokat és közepes lángon kb. 6-8 percig főzzük, majd hozzáadjuk a bazsalikomot és a sót.
5. Ha kész a tészta és a mártás is, összeforgatjuk őket és kész. Parmezán sajt itt nem ajánlott, de petrezselymet adhatunk hozzá.

Forrás: Antonio and Priscilla Carluccio: Complete Italian Food
Előző cikkÚjra itt
Következő cikkA nyaralás ízei – VKF